Párkapcsolat – Gyermekáldás

Párkapcsolati minták – Gyermekáldás

Akkor, amikor párkapcsolati témában keres meg a kliens, akkor több megközelítés is lehetséges.

Ez mindig attól függ, milyen típusú az adott helyzet, amin szeretne változtatni. Ezek közül fogok most egy konkrét helyzetet bemutatni.

Adott egy házaspár, akik nagyon jól megvannak együtt már lassan 10 éve. Jó anyagi körülmények között élnek, szeretik egymást, gyakran utazgatnak, a hölgy is egy jól kereső pozícióban dolgozik, úgy érzik, mindenük megvan, egy dolgot kivéve: a közös gyermeket. Ugyanis évek óta szeretnének családot lapítani, de sehogyan sem sikerül nekik. A hölgy jön el hozzám, szeretne rálátni arra a korlátozó mintára, ami megakadályozza abban, hogy anya legyen.

Már az első alkalommal megtaláljuk azt a gyerekkori mintát, ahol a kliens édesanyja teljesen alárendelt szerepben éli az életét az apa mellett, aki rendszeresen vissza is él ezzel a helyzettel, és az évek alatt teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozza az édesanyát.

Ez az ALAPMINTA, ahol a kliensem azt tanulta meg, hogy anyaként elveszíti a szabadságát, a függetlenségét, az önállóságát, és az anyagi biztonságát.

Azaz a család számára anyaként egy börtön, ahol fogságban van, és képtelen kiszabadulni, megvalósítani, ill. felvállalni önmagát.

Ezeknek a hitrendszerekenek a segítségével pedig a következő KÉPESSÉGEKET, ERÉNYEKET fejleszti magában a mai napig:

Türelem, Kitartás, Kreativitás, Összetartás, Hűség, Szeretet áramoltatása a családon belül, Önismeret, Kedvesség, Alkalmazkodás, Rugalmasság, Leleményesség.

A konzultáció során ezeket a mintákat elengedtük, az energetikai lenyomatot meggyógyítottuk, és új, támogató programokat, hitrendszereket, valamint érzéseket töltöttünk le. Ezeket az erényeket, képességeket energetikailag lekapcsoltuk az alaphiedelmekről, és letöltöttük a Teremtő teréből, a megfelelő érzésekkel együtt.

A folyamat 4 Theta Healing konzultációból állt, melynek eredményeképp a hölgy ma már egy egészséges kislány boldog édesanyja!