Önismeret haladóknak…

Önismeret haladóknak…

Önismeret haladóknak!
Hogy miért ezt a címet adom a mai írásomnak? Hát mert úgy gondolom, hogy mint bármely más folyamatnak, ennek is különböző szintjei vannak.
Mondhatnám úgyis, hogy fejlődési szakaszai, mint amikor elvégzünk mondjuk egy angol nyelvtanfolyamot.
Van alap, haladó, profi, mester szintű képzés.
Ki-ki maga döntse el, hogy melyik fázisban tart éppen, bár már önmagában az is önismereti kérdés, hogy hova sorolom magam, ugye?
Szóval az én olvasatomban a haladó önismeret az, ha valaki képes önmagára, belülre fókuszálni, és nem a külvilágban, hanem önmagában keresi a választ. Nem másra mutogat, hanem megvizsgálja önnön belső működését, az ő egyéni felelősségét. Gyakran gondolják azt az emberek, hogy azért nehéz az önismereti munka, mert egyedül érzik magukat benne, pedig nem kellene! Pont, hogy a környezetem mutat rá arra, ami bennem van, és bátran megkérhetek valakit, hogy segítsen jobban rálátni önmagamra. Ez lehet egy bizalmas barát, vagy egy pszichológus, egy jó masszőr, coach, asztrológus, ThetaHealer®, bárki, aki számunkra hitelesen tud segíteni ebben a folyamatban. És máris nem vagyunk egyedül, ugye?
Hiszen, ha elakadunk, van kinek szólni! Lehet, hogy ez idő, pénz vagy energia, (de) és akkor mi van? Hisz magamba fektetem, tehát tuti megtérül, nem?
Azért szoktam általában úgy megfogalmazni a részvételi díjakat, hogy: “befektetés önmagadba”, mert tényleg így gondolom! Ezzel is arra ösztönzök mindenkit, hogy bátran merje értékelni önmagát annyira, hogy foglalkozik azzal, ki is ő valójában! Tudjátok, mint a L’oreal reklám szlogenje: “Mert megérdemlem!”
Szóval, kérem szépen, aki úgy érzi, már haladó szintű önismerettel bír, bármikor, bármiben vagy bárkiben valami kifogásolni, kritizálni, bírálni – ne ad’j Isten- elítélni valót vél felfedezni, a fókuszt azonnal helyezze önmagába, és nagyon gyorsan vizsgálja meg, mit mutat ez neki! Ugyanis, mint tudjuk, ami bent, az kint, tehát: ha valami vagy valaki bennem benyom egy gombot, akkor azzal ott nekem belül dolgom van!
Minden EGY, én is az EGYSÉG része vagyok, tehát mindenki és minden az én bennem zajló folyamatok kivetülése, azaz segít megismerni önmagamat!
Ha tehát pl. ítélkezel valakiről, légy oly kedves megnézni, vajon mit tükröz ő neked? Hol ítéled el Te magadat! Hiszen tudjátok: minden belőlünk indul ki, az tehát, hogy én elítélek valakit, az azt mutatja nekem, hogy valójában én ítélem el magamat! És mivel ezt még nem fedeztem fel és nem dolgoztam ki magamból, valakin keresztül megmutatja, hogy ez bizony ott van bennem!
Kemény dolgok ezek, tudom én, de ha képes vagy ezen a szinten ezt leleplezni magadban, két dolgot is nyerhetsz: megállíthatod a karma kerekét, és felléphetsz a következő szintre: a PROFI ÖNISMERETI csoportba!
Hajrá, csak ügyesen! Én itt vagyok és segítek neked, hiszen ez a hivatásom!
Szeretettel Ölellek Titeket! Mint mindig!