A betegség mint nyereség az életünkben

Több olyan embert ismerek, akiknek különböző diagnosztizált betegségük van ( rákos beteg is van közöttük! ), és amikor lelkesen feltártam előttük, mennyi lehetőségük van változtatni ezen, akkor egész egyszerűen nem tettek semmit.
Nem történt semmi!
Egészen döbbenetes volt ez számomra akkor, és értetlenül álltam a reakciójuk előtt. Mert abból indultam ki, hogy amikor nekem volt bármilyen tünetem vagy betegségem, ami zavart, meg akartam szabadulni tőle, és minden lehetőséget kipróbáltam, hogy meggyógyuljak!
Ám minden betegségünk szolgál bennünket valamilyen módon, és ha valaki nem áll készen arra, hogy elengedje azt a hitrendszerét, hogy a betegségen keresztül fejleszt bizonyos erényeket, képességeket, akkor a gyógyulás lehetősége ellenállást vagy közönyt fog kiváltani az illetőből.
Ha őszinte, tiszta szándékunk van a gyógyulásra, és készen állunk arra, hogy ennek érdekében változtassunk, akkor az be is fog következni!
Azonban ezek az ellenállások belülről fakadnak, így legtöbbször nem tudatosak, ezért jogosan teheted fel a kérdést, hogy ki ne akarna meggyógyulni?
De volt olyan kliensem, aki úgy hívott fel kétségbeesetten, hogy bármit megtesz a gyermeke gyógyulásáért, csak mondjam meg, mi a módja. Majd amikor tisztán látható volt, hogy hiába dolgozom a gyerekkel, mert az anyai genetikai vonalon van a minta, így, bár a tünetek enyhülnek, az anya hitrendszere okán újra meg újra visszatértek, elmondtam az édesanyának, jelezvén, hogy vele folytassuk a konzultációt. Tudjátok, hogy mi történt? Az anya azonnal elutasította! Még csak nem is gondolkodott rajta, egyből rávágta, hogy nem!
Azért fontos tényező, hogy hol tartunk az önismeretünkben, hogy egy ilyen helyzetben fel tudjuk ismerni, milyen belső játszmák mozgatnak bennünket, melyek mögött tudatalatti minták sorakoznak, és legyünk tudatosak afelől, hogy ezek a játszmák generálják a kifogásainkat, melynek következtében a legváltozatosabb módon utasítjuk el a gyógyulásnak még a lehetőségét is.
Tudom, hogy most sokatokban felmerülhet több kérdés vagy kétség a témával kapcsolatban, és bevallom őszintén, többek közt pont ezért is írtam erről, mert kiváncsi vagyok a véleményetekre, helyzetetekre, hiszen nem is gondolnátok, milyen sokan jártok hasonló cipőben!
Írjatok bátran, és figyeljétek meg magatokban, milyen gondolatokat (ezek lehetnek pl. a rejtett mintáitok, véleményetek), érzéseket vált ki belőletek a téma!
kiss.henriett@thetaforras.hu
További szép napot és egészséget kívánok nektek!☀️❤️